A hagymatermesztés agronómiai irányelvei

A hagyma -6°C-os hőmérsékletig képes túlélni, de ha a hőmérséklet -8°C alá esik, elpusztul. A hagymamag csírázásához és növekedéséhez a 13-28°C között hőmérséklet az ideális. Miközben a vöröshagyma fejlődik a leggyorsabban a hagymafélék családjában, ez a relatív növekedési sebesség még mindig csak körülbelül fele a fejes salátáénak vagy a fejes káposztáénak.

A mérsékelt és a meleg mérsékelt égövi területeken – a termőhelytől és a környezettől függően – a növény fejlődési ciklusa 9-10 hónapig is tarthat. A növényt vagy közvetlenül vetik el, vagy ősszel ültetik ki, hogy a következő tavasszal vagy nyáron be tudják takarítani. A trópusi területeken, ahol sokkal gyakrabban termesztik hegyvidékes területen, általában 90-150 nappal a tavaszi kiültetés után takarítják be. Néhány országban – pl. az Egyesült Királyságban, Új-Zélandon és Izraelben – az ősszel és a tavasszal vetett magok is kifejlődnek.

A fejesedéshez 12-15 órányi nappali világosság és magas hőmérséklet kell. Nagyobb hozamokra olyan növények esetén lehet számítani, ahol a buroklevelek korán kialakulnak, és hosszú ideig meg is maradnak. A sűrűbb ültetés csökkentheti az egy növényre jutó fény mennyiségét, s a fej nagysága kisebb lehet. Emiatt fontos a vetés sűrűségének beállítása a kívánt fejméretű hozam biztosításához.

A betakarítási mutató a hagyma típusa szerint változik. A zöldhagyma és a metélőhagyma esetén a hajtás majdnem 100%-át be lehet takarítani, míg ez az arány a póréhagyma esetén mindössze 35-50%. A száraz buroklevelű hagymának szüksége van egy bizonyos érési vagy száradási időre a nyaki rész záródásához, a kórokozók bejutásának és a rothadás megelőzéséhez, valamint a fényes, repedésmentes héj kialakulásához.

A mérsékelt égövi területeken az érlelés általában az áruházban történik, de máshol a hagymákat kiemelik a földből, és hagyják helyben megszáradni. Néhány országban, pl. Argentínában vagy Dél-Afrikában, szalmával fedik be, s így védik a közvetlen napsugárzástól a száradás során.

Fokhagyma

A fokhagymát átteleltetik, és gerezdenként vetik el körülbelül 40 tő/m²-es sűrűséggel. A legjobb hozam ott várható, ahol a legnagyobb sűrűséggel vetnek, s ahol nagyobb, 5-9 grammos gerezdeket használnak, illetve, ahol a talaj nedvességtartalma közel van a terület vízfelvevő képességének maximumához a teljes tenyészidőszak során. Az öntözést a betakarítás előtt három héttel abbahagyják, a növény gyökerét elmetszik, és a fokhagymát általában a termőföldön hagyják megszáradni.

Póréhagyma

A póréhagymát általában tavasszal ültetik, illetve vetik el. A vöröshagymával ellenétben – ami inkább a laza szerkezetű talajt kedveli – a póréhagymát sokféle talajon lehet termeszteni. A nagy szemcséjű homokos talajt célszerű kerülni, mivel a homokszemek bejuthatnak a levélhüvely alá, s ezzel ronthatják az étkezési minőséget. A palántákat 8-12 hétig palántanevelő tálcán nevelik, majd pedig nagyjából 30 cm-es sorközökkel ültetik ki.

A közvetlen vetéssel csökkenteni lehet a termesztési költségeket, és a minimálisra lehet csökkenteni a levél hónalja körül felhalmozódó földszennyeződést. A közvetlenül vetett növények általában rövidebbek, és gyakran duzzadtabbak. A 20 mm-es szélességű és 150 mm-es hosszúságú póréhagymához ajánlott a 30 tő / m²-es vetési sűrűség betartása. Nagyobb vetési sűrűség mellett csökken a hozam, de hosszabb lesz a hajtástengely.

Moróhagyma (salottahagyma)

A mogyoróhagymát hagyományosan vagy ősszel vagy tavasszal ültetett, szétszedett sarjakról szaporítják. Az elültetett sarj mérete és tartása, valamint a vetési sűrűség is befolyásolja a fej betakarításkori méretét. Az újabb fajtákat vírusmentes magról is lehet termeszteni. A termesztésnél alkalmazott gyakorlat hasonló a vöröshagyma termesztéséhez. Mindazonáltal ez a növény jobban alkalmazkodik a magasabb területekhez és a párás trópusi területekhez. A forró és párás éghajlatú régiókban a dugványozás miatti rövidebb tenyészciklus (60-75 nap) segít csökkenteni a kórokozók és a betegségek miatti kockázatokat.

Az öntözést abba kell hagyni, amikor a fejek elérik a kívánt méretet. A növényt óvatosan meg kell szárítani a termőföldön betárolás előtt a rothadás minimálisra csökkentése érdekében.

Metélőhagyma

A metélőhagymát a növénycsomók szétszedésével és elültetésével lehet termeszteni. Mindazonáltal gyakoribb megoldás az, hogy a talajban vagy tálcán magról nevelt palántákat ültetnek ki. Az ültetési sűrűség 20- 30 cm legyen. Betakarításkor a leveleket a föld fölött 5-6 cm-re vágják el, a betakarítást pedig évente 2-4-szer lehet ismételni. A rendszeres vágás megakadályozza, hogy a levelek megkeményedjenek, és hogy a növény kivirágozzon.

Téli sarjadékhagyma

A zöld leveléért termesztett típusokat már 40 nappal a vetés után és egészen 12 hónapig be lehet takarítani. A kora tavaszi sarjadást elő lehet segíteni fóliasátor használatával. A fehér hajtástengelyért termesztett fajtákat tavasszal vetik az előző télen betakarított növény magjáról, illetve éven belül ültetik a korai betakarítás érdekében. A növényt általában 9 cm-es sorközzel termesztik, és a földet barázdákba rendezik.

Víz- és talajgazdálkodás

A talajnak megfelelő szerkezetűnek és tápanyagban gazdagnak kell lennie a növekedés maximalizálásához és a magas hozamok eléréséhez.

A magágy állapota kritikus fontosságú, különösen akkor, ha növényt magról termesztjük. Szépen, egységesen kialakított magzónára van szükség a maximális csírázáshoz és a kikeléshez.

A gyökérképzés általában gyenge. A hagymaféléknek rövid és ritkás gyökérzetük van kevés hajszálgyökérrel. Emiatt fontos, hogy a tápanyag és a nedvesség rendelkezésre állását folyamatosan biztosítsuk a sekély gyökérzónában.

A kutatások azt mutatják, hogy a vízfelvétel a talaj felső 25 cm-ére korlátozódik. Annak ellenére, hogy a hagymafélék képesek túlélni a hosszabb idejű aszályos időszakokat is, a víz rendelkezésre állása kritikus fontosságú a növekedéshez és a jó minőségű, magas hozamokhoz.

Aszályos időszakban a hagymafejek nagyobb valószínűséggel esnek szét, vagy képeznek dupla vagy többszörös fejet.

A hagymaféléknek nagy a vízigényük: általában 75 mm hetente. Mindazonáltal a tenyészidőszak késői szakaszában történő öntözés késleltetheti az érést és a héj megrepedéséhez vezet. Ha különösen könnyű szerkezetű talajon termesztik, a sorok közt vetett védőnövényekkel – például árpával vagy búzával –, illetve szalma segítségével minimalizálható az erózió. A rögök és a kövek hátráltatják a fejlődést, a gyomirtók hatékonyságát és a mechanikai eszközökkel történő betakarítást, emiatt a kötött vagy köves talajokat általában kerülik. A talaj pH értéke általában 6-7 között az ideális, de organikus talajokon a hagymaféléket egészen pH 4-ig is lehet termeszteni.

Ha a pH érték 5,5 alá esik, a magnézium és a molibdén rendelkezésre állása csökken, 6,5-ös érték felett pedig cink-, mangán- és vashiány lép fel.

A hagymafélék nagyon érzékenyek a sótartalomra, ezért a szikes talajokat és a sós öntözővizet célszerű kerülni.

Növényvédelem

A hagymafélék lassan bújnak elő, ezért fontos a gyomirtás a nedvességért és a tápanyagokért folyó verseny csökkentéséhez. Az egyenes növekedés miatt még akkor is gyenge versenytársai a gyomoknak, amikor már kifejlődnek. Emiatt a növény megjelenése előtti és utáni gyomirtózás is igen gyakori.

Egy sor fonálféreg is megtelepszik a száron és a gyökérzeten, ezzel is korlátozva a nedvesség és a tápanyagok felvételét. A szár fonálféreg (Ditylenchus dipsaci) különösen nagy kárt tud okozni azáltal, hogy megtámadja a szárat, és emiatt a hajtás megcsavarodik, eltorzul, végül pedig elhal a fiatal növény. A magoknak féregmentesnek kell lenniük, valamint talajsterilizációt és megfelelő vetésforgót kell alkalmazni a fonálféreg-populációk megjelenésével járó kockázatok minimumra csökkentése érdekében.

A hagymatripsz is egy igen sok kárt okozó kártevő, amely főleg a melegebb területeken található meg. A fiatal levelek és a növény nyaka között telepszik meg, s komoly kárt tesz a levelekben, ezzel pedig lassítja a növekedést.

A hagymalégy és lárvája, a moly és a kukac is olyan kártevők, melyeket rovarirtószerrel el lehet pusztítani.

A hagymafélék a levélbetegségekre és a fejrothadásra is nagyon hajlamosak. A bakteriális betegségek jelentősen lerontják a hagyma minőségét, például a Pseudomonas alliicola, amely a hagyma belsejében okoz vizenyős rothadást, a P. cepacia pedig a külső rétegeket teszi nyálkássá vagy „savanyúvá”.

A szürkepenészes rothadás (Botrytis allii), a hagymaperonoszpóra (Peronospora destructor), a hagymarozsda (Puccinia porri), és a botritiszes rothadás (Botrytis squamosa) a legfőbb betegségek közé tartoznak, amelyek ellen gombaölőszert kell használni.

A növény kb. 15 kezelést igényel szezononként.

A megfelelő talajkezelés segít a problémák minimalizálása érdekében.

Tárolás

A hagymának érettnek és száraznak kell lennie a betakarításkor. Hacsak a terményt nem a termőföldön akarják érlelni, akkor a száraz hagyma betakarítását akkor kell megkezdeni, amikor a hagymatest fölötti szárrész 60-80%-a megdől.

A klorofillképződés – klorofill: zöld levél – a külső héjban akkor történik, amikor a növényt túl sokáig hagyják érni, vagy amikor a hagyma vállát napfény éri a termőföldön.

A hagymafejeket óvatosan kell kezelni annak érdekében, hogy a zúzódásokat és a vágásos sérüléseket meg lehessen előzni, mivel ezeken keresztül a kórokozók a növénybe juthatnak.

A kontrollált levegőjű tárolást egyre gyakrabban alkalmazzák a minőségnek a hosszabb idejű tárolás alatti megőrzése és az értékesíthetőség idejének meghosszabbítása érdekében. Ha a CO₂ szintet 5% alatt tartják, az gátolja a gombák spóraképzését, az O2 3%-on tartása pedig csökkenti a csírázást.

A hőmérsékletet célszerű körülbelül 1°C-on (34°F) tartani ahhoz, hogy csökkenteni lehessen a gázcserét, a relatív páratartalmat pedig érdemes 65-70%-on tartani a gombák terjedésének megakadályozásához.