-
Legfrisebb hírek
-
-
A búza termelése közben előállított teljes szárazanyag-mennyiség és fényelnyelés között elsőrangú lineáris kapcsolat áll fenn. Tudvalevő az is, hogy a jelenleg termesztett búzaváltozatok 50-55%-os "harvest" indexszel rendelkeznek, azaz a teljes szárazanyag-mennyiség 50-55%-ából szemtermés lesz.
Ezeket az egyszerű összefüggéseket vesszük alapul, amikor kifejtjük a búzatermesztés területén vallott agronómiai alapelveinket. A sugárzás elnyeléséhez szükség lesz egy egészséges, zöld levelekből álló, megfelelően nagy (de nem túlságosan nagy) levélzet kialakítására, amellyel az érkező PAR 90%-át befoghatjuk. Ennek a levélzetnek zöldnek és egészségesnek kell maradnia a szemtelítődési periódus idején.
Következésképp tehát két jól elkülönülő célkitűzés van:
A levélzet kialakítása azzal kezdődik, hogy a megcélzott tavaszi állománysűrűség eléréséhez igazított mennyiségben vetjük el a magokat. A vetőmag mennyiséget a csírázási arány, a magágy állapota, a vetés ideje és a művelő út várt veszteségei fogják meghatározni. Ezt követően a talaj pH-értékét és tápanyag ellátottságát kell ellenőrizni, valamint korrekciós intézkedéseket kell tenni, ahol szükséges. Ha a talaj pH-ja nem az optimális 6-6,5-ös tartományban van, akkor a benne lezajló kölcsönhatások miatt néhány tápanyag hasznosulása csökkenhet. A hiányt mutató elemeket tápanyag-ellátási program keretében műtrágyázással és lombtrágyázással kell pótolni.
Ahogy a növény fejlődik, két-három levél után már a talaj tápanyagaira fog támaszkodni, különösen a foszforra és a nitrogénre. A mikroelemek közül a mangán és a cink a fontos – ezek gyakran hiányoznak is. Az aktív növekedés első 50-60 napja az az időszak, amely megalapozza a terméspotenciált, mivel az összes fő terméskomponens – azaz a levelek és a kalászok száma – ekkor alakul ki. A korai alapozást a hőmérséklet és a páratartalom befolyásolja. Mivel az őszi búza vetése későn történik, ezért hosszabb időbe telik, amíg levelet hoz (előállít egy phyllochront), ez pedig lassítja a levélzet fejlődését. Tápanyagok, különösen nitrogén és foszfor, ebben a szakaszban a növekedési arány felgyorsításához és a levelek méretének növeléséhez használhatóak.
A kezdeti alapozó fázist követően a növények bokrosodni kezdenek, és további leveleket kezdenek hajtani. Ennek a kialakítás alatt álló, fényt befogó levélzetnek az egésze hozzájárul a zöldfelület mutató (a zöldfelület/talajterület-arány) növekedéséhez. A növények ezalatt a fázis alatt tapasztalják meg az „előcsíráztatást” is, ami – a nap hosszával (a fényszakasszal) együtt – ahhoz szükséges, hogy a termésfejlődés a kialakulás következő szakaszába, a növekedés fázisaként ismert szakaszba lépjen. A növények elkezdenek elterülni, míg végül már hatszor-hétszer akkora levélzetet produkálnak, mint a talaj területe (6-7-es zöldfelület mutató). A tápanyagfelvétel ezalatt a fontos periódus alatt éri el a csúcsát, ennélfogva a növénynek ezt az igényét tápanyagokkal kell kielégíteni.
A tápanyag-utánpótlási tervnek a többszöri trágyázást és levelekhez tartozó mikrotápanyagok adagolását kell tartalmaznia, hogy a legnagyobb tápanyag-felhasználási hatékonyságot érhessük el. Amikor az utolsó levél, a zászlóslevél is teljesen kifejlődik, a levélzet kiépülése befejeződik, és ettől kezdve minden agronómiai tevékenységnek arra kell összpontosulnia, hogy ez a levélzet életben maradjon. A zöldfelület ezzel válhat a szemek (avagy, ahogy néha nevezik, a „nyelők”) telítődése érdekében a tápanyagok „forrásává”, és a végső termés, valamint a minőség meghatározójává. A kalászt hozó mellékhajtások száma ebben a szakaszban négyzetméterenként 400 és 600 közt kellene, hogy legyen.
A végső hozamot, a négyzetméterenkénti szemszámot számos tényező befolyásolja, köztük az időjárás, a betegségek, valamint az alapvető növényi tápanyagok. Utóbbiak közül kettő, nevezetesen a réz és a bór, különleges szerepet játszanak a kalászokonkénti kalászkák (füzérkék) számában, és a kalászonként nagyjából ötven szem termésében. Ugyanakkor ezek a szemek csak akkor fognak telítődni, ha a növény jól el van látva a levélzet kialakulása alatt termelődött szénhidrogénnel, és a szemtelítődés alatt fotoszintetikusan hatékony zöld levelekkel.
Ez utóbbiaknak (tehát a fotoszintézisnek is) nagyon lényeges komponense a klorofill-tartalom, melynek a nitrogén és a magnézium is egy-egy alapvető elemét alkotja. A szemnövekedés első két-három hete alatt az optimálistól eltérő fotoszintézis csökkentheti a sejtszámot és minden egyes szemtermés potenciális tömegét. A zászlóslevél alacsony nitrogénszintje a virágok pusztulásához vezethet. A szemtelítődés éppúgy függ a „nyelő” (azaz a kalászban található összes szem), mint a „forrás”, (azaz a fotoszintézisből származó anyagok és a tartalékok) kapacitásától. Ahol a „forrás” nem elégíti ki a „nyelő” igényeit, pl. kései aszály, vagy betegség miatt, ott a szemek elégtelenül telítődnek, és az érés után zsugorodnak. A szemtelítődés egyik összetevője a szárban felhalmozott tartalékoknak a szemekbe való áthelyezésével jár, ez pedig az ATP-ből, egy foszfátban gazdag molekulából származó energiát igényel.